Az idei évben a Napraforgós Napok alapgondolata a közösségépítés, együttműködés, megerősítés, pozitív énkép kialakítása volt.
A fentiekben megfogalmazott alapértékeket a minden nap kezdeményezett “jó reggelt” körrel a délutáni zárókörrel, illetve a csapatépítő játékokon keresztül próbáltuk a gyakorlatban megvalósítani.
Kialakítottunk egy tábori szabályzatot annak érdekében, hogy mindenki jól érezhesse magát, ebben a gyermekek aktívan részt vettek, aminek eredményeképpen az általuk megfogalmazott magatartási normák betartása problémamentesen megvalósult. A nap végén értékelték önmagukat, a táborvezetők munkáját, pozitív visszajelzést adtak egymásnak. Megbeszéltük az aktuális programot, majd értékeltük a megvalósulást, felidéztük az adott nap legemlékezetesebb élményeit, kiemeltük és pozitívan megerősítettük az egymáshoz való segítő, elfogadó viszonyulást. A táborvezetők és a kísértésben résztvevő kollégák hangsúlyosnak tartották a gyermekek dícséretét, bíztatását, folyamatos pozitív visszajelzést, az erőszakmentes kommunikáció tudatos alkalmazását. A cél a gondtalan, élményekkel teli napok tartalommal való megtöltése, és a közösségbe való sikeres beilleszkedése volt, egy elfogadó, boldog légkör kialakításával.
A tábor tudatos tematizálása mellett fontosnak tartottuk a magas színvonalú programterv összeállítását, ahol nagy szerepet kapott a fejlesztő mozgás, ami a Super Flyban valósult meg; az ismeretterjesztés, az állatok és a bolygó életének megismerése a Fővárosi Állatkertben; a vizuális kultúra értékeinek közvetítése a Klimt kiállításon, és a Cinema Mysticában kapott teret.
A táborban 19 fő vett részt, be tudtunk fogadni sajátos nevelési igényű gyermekeket is.
Mind a gyermekekkel, mind a kollégákkal tartottunk egy-egy tábor záró értékelő megbeszélést, ahol közösen megfogalmazódott az összehangolt együttműködés, jó hangulat, a gyermekek és szülők visszajelzései alapján pedig még inkább kimondható, hogy a tábor sikeres volt, és elértük a kitűzött célokat.
Az idei tábor költségeit is a XVI. kerületi Önkormányzat biztosította, ezért a résztvevők számára ingyenesen nyújthattuk a gazdag programhetet!
Ezen kívül külső támogatóink is voltak:
A Tarzan Park Büfé kedvezményesen biztosított számunkra háromszori étkezést, a Veranda Bisztró ingyenes támogatásával a gyermekek minden reggel, finom, friss pékárut ehettek, kedden az állatkertben szendvics ebédet kaptunk pluszban, a Corners étterem egy komplett frissen sült tálat biztosított szerdán ebédként a gyermekeknek, szintén ingyenesen.
A tábor jó hangulatban, összehangolt munkatársi együttműködéssel, nagyobb jelentőségű konfliktusok nélkül zajlott le.
Rozsnyai Judit
óvodai-iskolai szociális segítők koordinátora